Hírek
A Zenekar
Zenék
Képek
Videók
Koncertek
Barátaink

Pogány János(Pogi)
Ének és Hangulat

Tomor Barnabás
Bass & Loopisten
Molnár Dániel
Dobok és Cigifelelős
Rónai Zsolt
Gitár,Vokál,Borosta
Posta Viktor
Gitár,Vokál,HR

Történet:
Annak idején még 2003-ban Zsoltit és Viktort együtt képezték ki Szabadszálláson, hogy később Nagytarcsán jól bírják a krumpli pucolást kemény 5 hónapon keresztül. Mindezek ellenére nagy barátság akkor nem alakult ki, a sereg után megszakadt köztük a kapcsolat.
Évekkel később - konkrétan 2009 elején - Viktor addigi zenekara befejezte a pályafutását, ő pedig új zenekar után böngészgetett a neten. Így került képbe a Meteorfolk nevű New Country zenekar, ami szerencsés egybeesés folytán pont megtetszett Viktornak, ők pedig éppen gitárost kerestek.
Már a telefonos egyeztetések során kiderült, hogy van jelenleg egy beugró gitáros ebben a zenekarban, aki állítja, hogy ők együtt voltak katonák (Viktornak ekkor még lövése sem volt 5 év távlatából, hogy ki ez a figura). Na, az első próbán persze minden kiderült, szevasz bajtárs, összeborulás.... stb :)

Az első hónap a Meteorfolkkal úgy telt el, hogy amíg Viktor tanulta a repertoárt, addig mind a ketten gitároztak a koncerteken. Ez alatt az egy hónap alatt viszont – amellett, hogy a zenekarban akkoriban játszó hegedűs lány legszebb country-zenész időszakát biztosították –, a két gitáros rájött, hogy tök jó együtt zenélni, mert valahogy kattannak egymás játékára. Ekkor született az a remek ötlet, hogy kellene csinálni egy zenekart, ami valami odab@*%ós zenét játszik. Néhány hét múlva Zsolti elhívta Viktort a Blues Pill nevű zenekar koncertjére ahol Zsolti gitározott és Dani dobolt. A koncert egyik improvizatív száma közben Zsolti egyszercsak felhívta (az akkor már kissé ittas) Viktort a színpadra és nyakába akasztotta a gitárját, mondván most nyomja egy kicsit ő is. A koncert végén pedig bemutatta őt egy asztaltársaságnak, ahol ott ült Dani, Barna és Pogi is, hogy na, akkor ő volna a Viktor ő meg Barna és Dani, és csináljunk akkor egy zenekart. Mindenki bólintott, hogy király, csináljunk, de ki legyen az énekes? Erre Pogi közbeszólt, hogy hát akkor énekelek én. Akkor meg is vagyunk, mit játsszunk? .... :) Zanzásítva nagyjából ez a sztori.
Innentől még hónapokig ment a vita, hogy mi legyen a Zenekar neve, végül Pogi agyszüleménye, a BadMojo nyert (közvetlen a NuclearTerror és a Lézerzsiráf után).
…és a zenekar elindult hódító útjára 2009 tavaszán…



Kapcsolat

Kovetkezo
Koncert

2011.09.30
20:00

Mr.Rockpince

Badmojo Myspace

© Graphics Design by Istvan Solti

Vendégkönyv